Most félre az útiélményekkel, ígéretemhez híven elmesélem, miért is vállalkoztam erre a nagyszerű útra. Egy poszt nem lesz rá elég, előre szólok.
Minden azon a későnyári éjjelen kezdődött tavaly. Szüleimnek van egy falusi házikója, ők ott töltik a késő tavasztól kora őszig tartó időszak jelentős részét, talán nem kell magyaráznom, miért. Én is gyakran szoktam ott lenni, távol a város zajától, egy egészen más életritmust követek ilyenkor. Legszívesebben egyedül vagyok ott, ilyenkor el tudom temetni magam a gondolataimban. A dombtetőről felhőtlen időben éjjel is látni a pannonhalmi apátságot, arra valahogy a csillagok is mindig jobban világítanak. Szeretek kiülni oda esténként a világ dolgairól – és a sajátjaimról – elmélázni. Magányos meditációim gyakori társa Fifi kutya.
Egyik ilyen alkalommal szólalt meg egy hang belül, mely kérdőre vonta eddigi életem értelmét. Bizton állíthatom, hogy nem az én hangom volt, hanem egy ismeretlené. Az önmagunkkal zajló belső párbeszédet vélhetően mindenki ismeri, de ez nem olyan volt, nem én szóltam magamhoz. Hogy honnan tudom? Nem tudom, de érzem. Semmihez nem hasonlítható pillanat volt az, olyan, mintha valaki megérintené a vállam, majd a köldököm felől szétáradt bennem valami hő, és az alábbi kérdést hallottam hirtelen a fülemben:– Szerinted rendben van ez így, amit csinálsz?
Döbbenetes pillanat volt, sosem éreztem ilyet korábban. Ijedtemben felugrottam, körülnéztem, de semmi különöset nem láttam. Fifi furcsán nézett rám, nem értette, mi van velem, de ő is zaklatottnak tűnt. Eléggé összezavarodtam, legalább negyedóráig idegesen nézegettem ide-oda. Nem gondoltam, hogy a vörösbor volt az oka, amit előtte fogyasztottam, mert alig két pohárral ittam csupán. Miután ismét elhelyezkedtem kényelmes guggoló-ülő pozíciómba, valami ismét mocorogni kezdett a hasam tájékán. Furcsa, izgalommal teli állapot volt ez, jó tíz percig tartott, amikor is ismét megszólalt a hang:
– Fordulj jobbra, és nézz a távolba!
A hangot követtem, és jobbra fordultam: épp az apátságot láttam így. Ugyanakkor idegen, vibráló fényeket is láttam a távolban, az épületegyüttes felett. Az egészben az volt az érdekes, hogy csak ott lehetett ezt a fényt látni, sehol máshol. Lila, sárga és zöld fények villóztak, a lila pulzált, a sárga fel-felpislákolt, a zöld pedig inkább olyan kisülésszerű volt.
Közben összerándult a gyomrom, ugyanakkor mégis valami nyugalom szállt meg. Néhány pillanattal később ismét hallottam a hangot. Más volt a tónusa, mint előtte. Férfihang volt, de míg korábban inkább olyan tónusban szólt hozzám, mint Bozai József, most inkább noszogatva, évődve, de mégis kedvesen ezt kérdezte vékony hangon:
– Mire vársz még?
Felpattantam, és elindultam. Fifit nem vittem magammal, éreztem, hogy ez az út most csak nekem szól, teljesen egyedül kell lennem. Szegény Fifin amúgy is látszott, hogy felzaklatta magát, fel-alá járkált, láthatóan keresett valamit, valakit. Visszavittem a kertbe, magamhoz vettem egy zseblámpát, és nekivágtam a másfél órás sétának. Útközben semmi szokatlan nem történt, a hangot sem hallottam. Odaértem az apátság dombjának lábához, de továbbra nem történt semmi. Már nem láttam a fényeket sem, a hang sem szólt hozzám, elég hülyén éreztem magam az egésztől. Biztos képzelődtem – gondoltam –, és hazaindultam. Elég fáradt voltam, mire hazaértem. Fifi ugatott, amikor megérkeztem. Sosem ugat meg engem, de most valamit közölni akart velem. Odavitt az egyik almafához, ahol egyébként is szívesen időzök. Nem volt ott semmi szokatlan. Kihoztam a házból a nyugágyat, a hálózsákot, és lefeküdtem aludni a fa alatt. Annak ellenére, hogy fáradt voltam, mégsem tudtam könnyen elaludni. Eléggé felzaklattak a történtek. Tudtam, hogy nem hallucináció volt, de akkor mi? Csalódott is voltam, mert hiábavalónak tűnt a hosszú séta, amit tettem, és elég hülyének éreztem magam miatt. Megittam még egy pohár bort, aztán álomba szenderültem. Ekkor találkoztam először Istennel a maga valójában.
Itt fogom folytatni, de most mennem kell. Tovább az úton, amit elkezdtem, és amely egyszer s mindenkorra megváltoztatja az életem.
(folyt. köv.)
