Egyre többen vagyunk pirézek, lassan köztársaságot alapítunk, bár fő irányvonalunk a vegyülés, mégis most így az út harmada után kijelenthetem:
Piréznek vallom magam.
Tehát piréz vagyok. De ne rohanjunk ennyire előre. Hogyan is lettem piréz? Tekintsük az általános jelenetet:
Pár perce együtt mossuk a gatyánkat egy sráccal. Megtöri a csendet:
- Szia, Alvarez vagyok.
- Szia, Diez vagyok.
- Díez?
- Nem Diez. - És két kezem nyitott tenyerével mutatom, hogy jól érti.
- Ó értem. És honnan jöttél, Diez?
- Magyarországról.
- Tényleg? Nézd, ott az a házaspár, ők is magyarok, meg az a jó seggű csaj is!
És elmegy a haverjaihoz és faképnél hagy.
Na még mit nem! Mondok magamnak. Én nem bírom ezt. És irígykedve nézem a nyenyec srácot Vavlovot, aki boldog egyke kisebbségben egy nagyobbacska nemzetközi csapat közepén ül, körülrajongva mindenféle népek izgalmas kérdéseivel (A jóseggű magyar csaj épp limonádét készít neki).
És akkor taktikát váltottam:
- Ó értem. És honnan jöttél, Diez?
- Piréziából. Piréz vagyok.
- Tényleg? Gyönyörű ország lehet! Gyere ülj ide hozzánk és mesélj róla!
Pár embert azóta beavattam, minket sokszor egymáshoz irányítanak már, mert egyre többen valljuk piréznek magunkat. Mondjuk nem nagyon értik, hogy miért angolul beszélgetünk...
Már királynőt is választottunk magunknak, Nadiát, itt egy kép róla, ahogy a zarándok kútnál (érted, zarándokút, höhö) lekaptam:
Szóval elképzelhető hogy letelepedünk itt Logroñoban. De addig is még van egy kis dolgunk...
Ja holnap pihenőnap lesz. Elmegyünk egyet sétálni...
